Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Adományokból építettek gyermekotthont Velemben; négy év működés után, tizenegy éve üresen áll


Adományokból épült a volt gyermekotthon épülete
Adományokból épült a volt gyermekotthon épülete

Tíz év után bruttó 93 millió forintot fizetett az állam egy egyesületnek, amely fogyatékkal élő gyermekeket gondozó otthont működtetett a Vas megyei Velemben. Az intézmény már zárva volt, amikor 2013-ban államosították. Az összesen négy évig működő gyermekotthonra hét évig gyűjtöttek adományokat létrejötte előtt – most üresen áll.

A gyermekotthonnak helyet adó, Kossuth utca 1. alatti ingatlan a kétezres évek elején a Vas megyei önkormányzat tulajdonában volt. A terület felső részén, az erdő szélén áll a régi gyermektábor épülete, alatta, az úthoz közel épült fel a fogyatékkal élő gyermekek otthona. A helyzet jogilag összetett volt, mert a megyei önkormányzat területén épült fel az építtető egyesület tulajdonában lévő gyermekotthon. A nyitás előtt hét évig tartott az adománygyűjtés és az előkészítés.

A Magyarországi Camphill Egyesület azt a célt tűzte ki maga elé a kétezres évek elején, hogy létrehoznak egy gyermekotthont, ahol sérült gyerekeket gondoznak és nevelnek majd. 2004 júniusában kötöttek egy együttműködési megállapodást a megyei önkormányzattal, amelynek értelmében az egyesület ingyenes használtba kapta a Kossuth utca 1. alatti ingatlant, ahol a volt velemi gyermektábor is áll. A megállapodás 2005. január 1-jétől hétéves időtartamra szólt.

Az egyesület adománygyűjtést indított, hogy megvalósíthassák céljaikat. A szervezet egyik tagja azt mondta a Nyugat.hu-nak, lassan gyűlt a pénz, magánszemélyek, vállalkozások adtak kisebb-nagyobb összegeket, és pályázatokon is nyertek támogatást. Adományozóik jó része érintett volt, a saját családjukban is neveltek, gondoztak sérült gyermeket, és abban bíztak, hogy az új gyermekotthon segít majd gyermekük elhelyezésében és szakszerű gondozásában.

Az egyesület egy másik, közben kilépett tagja azt mesélte: komolyabb pénzbeni adományt négy-öt nagyobb cégtől kaptak, volt köztük osztrák bank hazai fiókja és filantróp tevékenységéről ismert nemzetközi szervezet. Érkeztek kisebb összegek is, sok vállalkozó pedig a munkájával segített.

Mint mondta, a tervezők, kivitelezők, szállítók nagy része kedvezményes áron vagy ingyen dolgozott, önkéntesek is jelentkeztek a munkára, így ritkán látható összefogással felépült a gyermekotthon. Az ingatlan értékét elkészültekor, 2007-ben nyolcvanmillió forintra becsülték. Hétévi előkészítés után az otthont végül 2007 augusztusában nyitották meg.

A régi gyermektábor és a Camphill-féle gyermekotthon az állami tulajdonú területen
A régi gyermektábor és a Camphill-féle gyermekotthon az állami tulajdonú területen

Csak négy évig működött az otthon

Négy évvel később, 2012 márciusában a gyermekotthon bezárt. Információink szerint a fő ok az volt, hogy az egyesület tagjai és segítői elfáradtak. A gyermekotthont ugyanis önkéntesek működtették, nem kaptak pénzt a munkájukért. Egy idő után egyre kevesebb lett az önkéntes, felmerült, hogy fizetett alkalmazottakkal oldják meg a hiányukat, de ez szembement volna a Camphill otthonok működési rendjével. Ennek lényege ugyanis, hogy a nevelők, gondozók is a táborban élnek, a gyerekek így mindig ugyanazokkal a felnőttekkel találkoznak, és velük alkotnak közösséget.

A velemi gyermekotthonban viszont kevés volt a gondozó, és úgy tudjuk, az egyesületen belüli viták is erősödtek. Sok szülő elégedetlen volt a működéssel. 2011 decemberében ideiglenes jelleggel bezárták, azzal, hogy ha megoldják a problémákat, újranyitnak. 2012 márciusában viszont már látszott, hogy nem fog sikerülni, így bejelentették a végleges bezárást.

Informátoraink azt mondják, az adományozók természetesen nem örültek a bezárásnak, arra viszont kíváncsiak voltak, hogyan alakul az épület sorsa, és hogyan tudja az egyesület ellátni a feladatait. Ekkor azonban már jogi problémák is felmerültek: a gyermekotthon épületét magában foglaló ingatlan ugyanis közben megyeiből állami tulajdon lett.

Mi lesz az államtól kapott pénzzel?

2012 elején lezajlott a megyei önkormányzatok vagyonának államosítása. Hivatalosan az állam átvállalta a megyei önkormányzatok adósságát, ennek fejében a vagyont is átvette. Ekkor lettek az államé például a megyei kórházak, művelődési intézmények, gyermeküdülők és táborok, így a velemi gyermektábor is, ahol érdekes helyzet alakult ki: az állami tulajdonú ingatlanon állt egy adományokból épült objektum, amely a Camphill Egyesületé volt.

A megyei önkormányzattal kötött megállapodási szerződésben szerepelt, hogy a szerződés megszűnése esetén megtérítik az egyesületnek az értéknövelő beruházásokat. Az állam azonban már nem vállalt ilyen garanciát. A jogi probléma miatt csúszott a gyermekotthon ügyének rendezése is.

Az adományozók is sérelmezték, hogy hiába támogatták az egyesületet pénzzel, munkával, négy év után megszűnt a gyermekotthon. A gyermeküket az otthonra bízó, ennek fejében támogatást nyújtó szülők ugyanis abban bíztak, hogy fogyatékkal élő gyermekeik elhelyezése és gondozása hosszú időre megoldódott.

Tizenegy éve üresen áll a gyermekotthon

2013-ban elkezdődött az egyeztetés az épületről az állami vagyonkezelő, az MNV Zrt. és a Camphill Egyesület között. Az ügyben a tárgyalások tíz évig, 2013 elejétől 2022 végéig tartottak.

Megkerestük kérdéseinkkel az egyesületet, de a honlapjukon lévő elérhetőségeken nem válaszoltak. Az egyesület elnökét, Takáts Pétert sikerült elérnünk telefonon, ő azonban nem kívánt válaszolni kérdéseinkre. Így közérdekű adatigényléssel fordultunk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV Zrt.) és a Camphill Egyesülethez.

Az egyesület erre az adatkérésre sem reagált, az MNV Zrt. válaszából viszont kiderült, hogy 2022 decemberében született meg a megállapodás az MNV és az egyesület között, amelynek értelmében az állam bruttó 93 millió forintot utalt át a Camphill Egyesületnek. Az MNV azt is írta, hogy a bruttó 93 millió forintot az egyesület szabadon, megkötés nélkül használhatja fel.

Az egyesület egyik tagja szerint tervezik egy másik gyermekotthon létrehozását, megmaradva a Camphill Egyesület eredeti céljai mellett. A részleteken még dolgoznak, így azokról még nem tud beszámolni. Az épület tizenegy éve üresen áll.

Fák és bokrok között az épület
Fák és bokrok között az épület
Szilágyi József írása
  • 16x9 Image

    Nyugat.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Nyugat.hu Szombathely és Vas megye híreit, eseményeit követi. 

XS
SM
MD
LG